A fajtáról

Briard-Berger de Brie

A fajta eredete

mixEredete ennek a kiváló francia fajtának sajnos ismeretlen. Egyes feljegyzések szerint a fajta beauceronból, hosszú szőrű grifon és ekkori hajtó kutyákból jött létre. De nincs kizárva, hogy akkori őrzésre használt juhászkutyákból, barbet fajta befolyásával. (Barbet eredete is ismeretlen). Egy biztos, hogy a briard egyszerű emberek kutyája volt (pásztorok, földművesek) a természetes szelekcióból legkiválóbb természettel pásztorkodásra, állatok őrzésre jött létre a fajta. ☺

1896-ban a hosszúszőrű kutyákat, amelyeknek a pofáját is hosszú szőr borította, Berger de Brie-nek nevezték el. Ettől az évtől létezik tehát hivatalosan a briard mint fajta. Az első francia standart 1897-ben született.

Jellem

pásztorA briardot állatok őrzésére és terelésére használták. Földművesek mindenes kutyája volt, számtalan feladatot kellett ellátnia. A pásztorok társaként kiemelkedő intelligenciával és független, önálló természettel hajtotta végre feladatait. Jó családi kutyaként, esténként mindig hazatért és éberen őrizte szeretteit és azok tulajdonát. Minden terelési szituációban megállta helyét, nagyon sok parancsot volt képes megtanulni és teljesíteni. A Briard vidám, eleven, tele életkedvvel és sohasem túl öreg játszani. Munkakedvéről legendákat mesélnek: tud és szeret is dolgozni.

bezárvaKönnyen fegyelmezhető, de ha kell, rámenős, kemény, harcias. Gazdájához gyengéd és végtelenül ragaszkodó. Túl érzékeny; durva bánásmóddal semmire sem lehet menni vele. Gondolkodó, intelligens, alapos, módszeres kutya, így megfelelő tréning után minden munkát képes elvégezni.

Az ismeretlen látogatók irányában bizalmatlan - nem hajlandó bárkivel barátkozni. De elég belenézned a szeretetteljes szemébe és elveszel.

Ettől függetlenül mint bármely fajtánál vannak félénk, nem kiegyensúlyozott agresszív természetű kutyák is, nem szabad őket tenyészteni. Elengedhetetlen az alapos szelekció.

Alkalmazás

sportRégen a nyájőrzés volt a feladata, de mivel munkalehetősége gyorsan csökken ezért manapság már házőrző, kísérő, testőr lett belőle. A briard elég sok mozgást igényel. Bármikor szívesen indul egy kis sétára a természetben. Ez a fajta minden kutyás sportban jó teljesítményt nyújt. Megfelelő támogatással szép teljesítményeket érhet el. Társaságkedvelő természete miatt kifutóban való tartásra nem alkalmas. Nagy valószínűséggel hajlamos a domináns megnyilvánulásokra. A briard számára nagyon jó, ha emberek között élhet és a szocializáció időszakában pozitív élményeket szerezhet különféle emberekkel, gyerekekkel és kutyákkal.

Briard standard (FCI 113)

Briard illustrationÁltalános megjelenés: rusztikus, fordulékony, izmos, arányos kutya, élénk és éber mozdulatokkal. Kiegyensúlyozott természetű, sem nem agresszív, sem nem félénk.
Hibák: Agresszív, nehézkes, félénk, közömbös.

Méret: Kanok 62-68 cm, szukák 56-64 cm. A testhossznak nagyobbnak kell lennie a marmagasságnál, a briard hosszúkás kutya.
Hibák: Kvadratikus kutya nem kaphat kitűnő minősítést. 68 illetve 64 cm-nél magasabb méret.
Kizáró hibák: A minimális magasságnál kisebb illetve a maximálisnál 2 centiméterrel nagyobb méret. A minimális magasságot nem elérő kutyák nem kaphatnak tenyészthető minősítést.

Fej: erős, hosszú, kifejezett stoppal, mely egyforma távolságra fekszik az orrhegytől és a nyakszirtcsonttól. A fejszőrzet szakállt és bajuszt képez, a szemöldök enyhén elfedi a szemeket.
Hibák: Rövid vagy túl hosszú fej, diszharmónia a fang és a koponya között, a fej aránytalan a testhez képest, annyira dús fejszőrzet, hogy a fej formája nem felismerhető. Nem elégséges szakáll, bajusz és szemöldök. Túl határozott vagy hiányzó stop.
Kizáró hibák: A fent nevezett hibák fokozott mértékben.

Homlok: Nagyon enyhén lekerekített.
Hibák: Túl lapos, túl erősen lekerekített, túl széles, a szemek felé lejtő.

Orrhát: Egyenes.
Hibák: Túl hosszú, túl keskeny, túl rövid, görbe.

Fang: Sem nem keskeny, sem nem hegyes.
Hibák: Hegyes, keskeny vagy túl széles, lelógó ajkak.

Orr: Inkább szögletes mint kerek, az orrtükör mindig fekete, erőteljes, nagy orrlyukakkal.
Hibák: Kicsi orrtükör, összenyomott, hegyes, nem fekete színű, foltos pigmentáltság nyomai.
Kizáró hibák: Barna vagy világosabb orrtükör, nem egységes, hiányos pigmentáltság.

Harapás: erős, fehér fogak, szabályos záródással.
Hibák: Egy hiányzó metszőfog. Töredezett fogak, enyhe előre- vagy hátraharapás, a záródás elvesztése nélkül. Egy hiányzó előzápfog. Két hiányzó metszőfog. Két hiányzó előzápfog.
Kizáró hibák: erős előre- vagy hátraharapás, a záródás elvesztésével. Több mint két hiányzó P4 vagy három, bármilyen hiányzó fog.

Szemek: Vízszintes, nyílt, inkább nagy, nem résnyire nyitott szemek. Sötét színűek, intelligens és nyugodttekintettel. Szürke színű egyednél a szürke szemszín nem büntetendő.
Hibák: Túl kicsi, mandulaformájú vagy világos szemek.
Kizáró hibák: Nem egyforma színű szemek, félénk tekintet, túl világos szín.

Fülek: Magasan tűzött, lehetőleg kupirozott és felálló fülek. A vágatlan fül inkább rövid és nem fejhez simuló. Egyforma minőségű kutyáknál a kupirozott, felálló fülűt kell előnyben részesíteni. A vágatlan fül hossza nem lépheti túl a fejhosszt, inkább valamivel rövidebb, mindig sima és hosszú szőrrel borított.
Hibák: Túl hosszú vagy rosszul hordott fülek, túl rövid szőrzet.
Kizáró hibák: Befelé csavarodó vagy túl mélyen, a szemvonal alatt tűzött fülek, rövid szőrzet, természetes álló fül, porc implantáció.

Összmegjelenés: Izmos, a vállaktól jól elkülönülő nyak
Hibák: Túl hosszú, túl vékony vagy túl rövid nyak.

Mellkas: Széles (egy tenyérnyi két könyök között), hosszú és a könyékig lenyúló.
Hibák: Túl keskeny, nem kellőképpen vagy túlságosan lenyúló. Nem elég hosszú, túl lapos vagy túl erősen ívelt bordák.

Hát: Egyenes.
Hibák: Enyhén csapott hát vagy pontyhát.

Far: Kissé ferde, enyhén lekerekített.
Hibák: Túl ferde vagy túl egyenes far, a far kifejezetten magasabb, mint a mar.

Végtagok: Jól izmoltak, erőteljes csontokkal, merőlegesek a talajra.
Hibák: Rossz végtagállás, laza vállak, enyhén kiforduló végtagok, gyenge mellső lábtőizület vagy túl egyenes mellső lábközép, lábujjak. Rossz vállszögelés, rövid szőr a végtagokon, vékony végtagok, gyenge csontok.
Kizáró hibák: Súlyos hiba álló testhelyzetben.

Csánk: Nem túl közel fekszik a talajhoz, és olyan módon szögelt, hogy a hátulsó lábközép szinte merőleges a talajra.
Hibák: Túl távol, vagy túl közel fekszik a talajhoz. Rossz szögelés.
Kizáró hibák: Súlyos hiba álló testhelyzetben.

Farok: kupirozatlan, dús szőrzettel borított, a végén kampót képez, mélyen és nem oldalra fordítva hordott. A csánkig ér vagy annál maximum 5 centiméterrel hosszabb.
Hibák: Kissé rövid, nem képez kampót, túl rövid szőrzet. Messze a hátvonal felett, a has alatt, mozgás közben is a has alatt hordott farok.
Kizáró hibák: A hát felett hordott gyűrűs farok vagy merőlegesen lefele hordott (meredek) farok. Operáció nyomai, melyek a farok tartás korrigálásra engednek következtetni.

Mancsok: erősek, kerekek (a macska- és a nyúlmancs közötti forma).
Hibák: Túl hosszú, túl egyenes és lapos, kifelé vagy befelé forduló, nem elégséges szőrzet.
Kizáró hibák: Súlyos hiba álló testhelyzetben.

Köröm: Fekete.
Hibák: Szürke körmök.
Kizáró hibák: Fehér körmök.

Talppárnák: Kemények.
Hibák: Nem elasztikus, túl lapos, túl puha.

Lábujjak: Zártak.
Hibák: Nyitott, túl hosszú, túl lapos lábujjak.

Szőrzet: Sodort, hosszú, száraz (kecskeszőrzet), enyhe aljszőrzettel.
Hibák: Nem eléggé száraz, enyhén göndör. Hiányzó aljszőrzet. Túl rövid szőrzet. Finom szőrzet.
Kizáró hibák: 7 centiméternél rövidebb szőrzet, puha vagy gyapjas szőrzet.

Szín: Minden egységes szín megengedett, az alább megnevezettek kivételével. A sötét színek előnyben részesítendők. Nem tekintendő kétszínűségnek egy enyhén világosabb árnyalat a szőrszálak végén, mely nem más, mint a depigmentáció kezdete. Az ilyen színnek ugyanolyan árnyalatúnak kell lennie, csak valamivel világosabbnak (sötét fakó-világos fakó, sötét fekete-kimosott fekete, sötét szürke-világos szürke, stb.) A fakó színnek meleg árnyalatúnak és egységesnek kell lennie, nem lehet sem világos, sem kimosott.
Hibák: Fekete túl sok vörös árnyalattal, nem megfelelően meleg árnyalatú fakó szín, fehér mellfolt. Túl erősen füstös, szinte kabátot képezően. Nagyon világos vagy kimosott fakó szín.
Kizáró hibák: Fehér, gesztenye- vagy mahagóni barna színű, kétszínű szőrzet, fehér mellcsík, fehér szőrzet a lábujjakon. Fakó füstös kabáttal. Túl világos színek.
Megjegyzés: Kétszínűségnél a bőr színére kell figyelni, mely a sötét részen kékes, a világos részen rózsaszín.

Farkaskarmok: Dupla farkaskörmök a hátulsó végtagokon. A bár nagyon jó típusú, de csak egy farkaskarommal rendelkező egyedek nem tenyészthetők. A dupla farkaskaromnak két csontos, körömmel ellátott részből kell állnia, a lehető legközelebb kell a földhöz képest elhelyezkednie, hogy jobb talajfogást eredményezzen.
Hibák: Túl magasan (a lábközép felénél) elhelyezkedő farkaskarom, a két lábujjkarom hiánya. Az egyik csont hiánya a dupla farkaskaromban.
Kizáró hibák: Egyszerű (nem dupla) farkaskarom. A dupla farkaskarom hiánya. Két csont hiánya egy farkaskaromban, még ha a karmok meg is vannak. Egy-egy csont hiánya a dupla farkaskarom mindkét részében, még ha a karmok meg is vannak.
Megjegyzés: A kanoknak két, szemmel láthatóan normálisan fejlett herével kell rendelkeznie, melyek teljes egészében a herezacskóban helyezkednek el.

Illusztráció: Olga Raudis

Honlapunk használatával elfogadja, hogy a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használunk.
További információk Oké